in

Tolnay Klári és a romantikus tavasz – 13 évig tartott

Tolnay Klári és Darvas Iván kapcsolata 13 évig tartott. A románc egy színházban indult.

Darvas Ivánnal 1946-bon találkoztam Várkonyi Zoltán Művész Színházában. A szerelmesek esztendeje volt ez az év: ekkor talált Apáthi Imre Sennyei Verára, Várkonyi Zo1tán Szemere Verára s én itt ismerkedtem meg Ivánnal. Feljegyzésre érdemes, hogy ekkor esett szerelembe Pécsi Sándor Lorán Lenkével, de ebből nem lett házasság.

Tolnay Klári szavait a szineszkonyvtar.hu idézi. Valóban szép tavasz volt, Halász Rudolf még dalt is írt, hozzám címezve: ‘Te vagy a fény, az éjszákában…Várkonyi, Anouilh Euridiké-jét vette elő. Majdnem teljes volt a szereposztás, kivéve Orpheust, rá nem talált megfelelő színészt Várkonyi. Rátkai Marci bácsi buzgón ajánlgatta egyik tanítványát, akit valamiért kirúgtak az ákadémiáról s most, tolmácskodik valahol. Várkonyi sürgősen üzent érte.

Köztünk már a harmadik próbán kitört a szerelem. Szerencsére nem egy szezonig tartott, hanem majdnem 13 évig.

Az Euridike kirobbanóan nagy siker volt. Cs. Szabó László például ezt írta: “Darvas Iván még teljesen nyers. Szűzi hitének és nem tudásának köszönheti, ha mégis fej fej mellett lépést tart Tolnay Klári félelmetes tudású játékával, amely láthatólag őt is elragadja s tanítja.”

Várjuk a véleményed

Mező Misi: “az én fiam már másképp fog felnőni”

Nyerő páros – Papp Gergőék feladták játékot. elmondják miért tették