Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere Sándor Andrásnak nyilatkozott.
– Milyen a viszonyod a testvéreiddel?
– Remek! Hihetetlenül büszke vagyok rájuk. A húgom és a nővérem nagyon szépen énekelnek, roppant jó zenei vénával rendelkeznek ők is. Az öcsém pedig végtelenül talpraesett. Van egy kis gazdasága, állatokkal foglalkozik. És ebben nagyon jól érzi magát. Nagyon vallásos, hisz az Úrban. Volt az életében egy korszak, amire majdnem ráment az alkohol miatt, és próbáltam ebből kiszakítani. Azzal inspiráltam, hogy megígértem neki, életem első autóját, a Suzuki Marutit nekiadom ajándékba, ha leteszi az italt.
– És neki adtad?
– Természetesen. Egyrészt, amit megígérek, az úgy van, ráadásul le is tette az italt, és már nagyon szép családi életet élnek.
– Mennyire éltetek lelki életet odahaza?
– Szinte semennyire. Az ember nem csak jó dolgokat hoz otthonról. Nehéz is erről beszélnem, mert otthon egyáltalán nem volt divat kitárni az érzéseinket. Édesanyám sem osztotta meg velünk, ha konfliktusa akadt édesapánkkal. Úgy nevelt, hogy próbáljuk meg magunkban elrendezni ezeket a dolgokat és kifelé nem mutatni. Ez nem jó. Én biztosan másképp nevelem majd a fiamat. Az én gyerekkoromban azért voltak hiányosságok. Maga az apa-fiú viszony sem létezett, nem beszélhettem meg semmit az apámmal. Ha bajom volt, vagy saját magamban oldottam meg, vagy édesanyámhoz fordultam. Bennem ezek az emlékek sokáig sérelemként éltek.
Úgy gondolom, a legnagyobb dolog a világon a megbocsátás, és épp ezen dolgozom, hogy édesapám felé se legyenek ellenérzéseim a gyerekkorommal kapcsolatban.
– Hol tartasz most ebben?
– A lehető legjobb úton. És Nimródot is úgy szeretném felnevelni, hogy az apa-fiú kapcsolat meglegyen közöttünk. És édesapámat sem hibáztathatom, mert ő is ezt hozta otthonról, ugyanezt látta. Neki sem volt meg ez a viszony a saját apjával. De ezt az örökséget mindenképpen megszüntetem, az én fiam már másképp fog felnőni.
Egyébként utólag próbálom a pozitív oldalát nézni, mi az, amire megtanított ez a helyzet, és mire tanított édesapám.
– Milyen rendszerességgel találkoztok?
– Sajnos ritkán, mert ő Dobozon él, én pedig Budapesten. Legutoljára mindenszentekkor voltunk otthon. Manapság már teljesen mások ezek a hazautazások. Ha régen otthon voltam, nem tartottam fontosnak a gyors, kapkodó életemben azt, hogy a nagyszüleimet is meglátogassam, de az ember mindig próbál változni, jobb lenni. Legutóbb őket is meglátogattam. Nagypapám sajnos elég rossz állapotban van, megkértem édesapámat, hogy ő is gyakrabban látogassa. Benne is vannak olyan érzések a saját apja iránt, ami bennem is volt irányába. Szeretném, ha ezek megszűnnének.
Érdekes szituáció, amikor az ember a saját apját is neveli. Próbálom kinyitni a szemét, terelgetni. Magyarázom neki a megbocsátást. Ez nagyon fontos. Nem jó úgy élni, hogy a lelkemet rossz érzésekkel őrlöm. Ezeket ki kell adni, ezektől meg kell szabadulni.
Forrás: melyinterjuk.hu
