A csavargó bölcs Szemtől-szembe Kepes Andrással címmel jelent meg beszélgetés Reader’s Digest, 2005. szeptemberi számában. Az anyagban a legendás műsorvezető a nőkhöz fűződő viszonyáról beszélt.
Éppen hány gyermeked van? – kérdezte Bóka B. László a tévéstől
Öt lányom és két unokám van, közülük az egyik fiú. Õ véletlenül keveredett a pakliba. Egyébként a nővéremnek is négy lánya van. Anyámnak kilenc unokája van, mind a kilenc lány.
Update: ez jelenleg – hát lány és négy unoka –
Gyerekek: Júlia (1974), Borbála (1975), Rozália (1990), Kata (1998), Lujza (2005), Lukács (2011)
Unokák: Bruno (1999), Hanna (2004), Misa (2011), Gáspár (2011)
Ez valami kromoszóma-rendellenesség?
Nem, nem, ez kromoszómatökéletesség. Én lánypárti vagyok. Még az ötödik lányom születése elõtt is drukkoltam és imádkoztam, hogy lány legyen. Nekem a gyerek az lány. Amikor fiúunokámat először kipelenkázták előttem, csak néztem, és azt mondtam, itt valami szörnyûség történt, mert ez a “kislány” nemigen sikerült.
Miért akartál ennyire lányokat?
Feltehetően azért, mert nekem is nővéreim vannak. Szerettem, amikor a nővéreim és a barátnői pátyolgattak, másrészt mindig nagyon jól kijöttem a lányokkal. Nincs annál jobb, mint amikor az ember hazamegy, ölébe veszi a kislányát, ő pedig birizgálja a fülünket. Dédelgetős típus vagyok. Lányaim jól tűrték, hogy dédelgessem és puszilgassam őket. Egyébként ebben ki is merült az apaságom.
Ha ennyire jó a nőkkel a kapcsolatod, miért kellett ennyiszer elválni?
Magányos farkas vagyok, aki nehezen enged be más embereket a saját világába. Az első két házasságom arra ment rá, hogy megpróbáltam megőrizni a saját függetlenségemet.
Minden házasságodból tanultál?
Most, a harmadik párkapcsolatomban már nem akarom annyira őrizni a függetlenségemet. Persze ez sem teljesen igaz, ugyanis a mostani feleségem magától megadja a függetlenségemet. De párkapcsolatot más példákból is lehet tanulni. A Világfalu forgatásakor az Andokban jártam és régi indiánkultúrákkal ismerkedtem. Az egyik kis faluban mesélték, annak ellenére, hogy ők katolikusok, náluk a mai napig van próbaházasság, ami a régi indián kultúrából származik. A fiatalok összeköltözhetnek egy közös kunyhóba, ott élnek két hónaptól egy éves időszakig is. Ha úgy döntenek, hogy nem akarnak férj-feleség lenni, akkor a falu és a család ezt tudomásul veszi. Ha azonban úgy döntenek, hogy összeházasodnak, akkor nem lehet elválni. A nyugati kultúra szerint a házasság két független ember szerződésen alapuló kapcsolata. Ők ezzel szemben azt mondják, ha két ember összeházasodik és az valódi párkapcsolat, ott megszűnik az “én”. Ez a gondolkodás a nyelvükben is él. Mi, ha valakit szeretünk azt mondjuk neki, Életem, ők úgy kedveskednek egymásnak, hogy azt mondják: Halálom. Megölik egymás énjét, hogy a kettőből egy magasabb rendû egység keletkezzen
