in

Újabb romantikus műsort indit az RTL – jön a Házasság első látásra

Az RTL Klub Házasság első látásra címmel jövő tavasszal új műsort indít, melyben szakemberek segítenek megtalálni a jelentkezőknek életük párját.

Az RTL Klubon hamarosan egy forradalmian új műsort láthatnak majd a nézők, ami egyben egy szociális kísérlet is lesz. A műsor eredeti formátuma Dániából származik, de számos országban, így az Egyesült Államokban és Ausztráliában is nagy sikerrel futott már több évadon keresztül.

A műsorba jelentkezőket ugyanis egy pszichológusokból és párkapcsolati szakértőkből álló szakmai csapat hallgatja meg. A tudományos módszereken alapuló teszteket követően pedig megkeresik a jelentkezők tökéletes partnereit.

A csavar, hogy a tudomány szerint egymásnak teremtett párok elsőnek az oltár előtt találkoznak és ismeretlenül házasodnak össze. A nászút után összeköltöznek és négyhetes együttélés után döntenek, hogy együtt maradnak vagy elválnak.

Vagyis vakrandi helyett vakházasságra lehet jelentkezni és a műsor abban is újszerű lesz, hogy nem a házasságig vezető utat kíséri figyelemmel, hanem azt, ami a boldogító és igencsak vakmerő „igen” kimondása után történik.

A műsorba pedig ezen a linken keresztül lehet jelentkezni: http://rtl.hu/rtlklub/hazassagelsolatasra/jelentkezz

Várjuk a véleményed

Nyerő páros – Valkó Eszter és Radócz Péter

Németh Kristóf a szerelmével nyaralt – fotók az útról