A Tha shudras karrierje újabb mérföldkövéhez érkezett: az X-Faktor és több tehetségkutató legjobb zenekaraként is bemutatkozott csapat most egy újabb elismerést kapott: pályázatot nyertek az NKA Cseh Tamás Programján, amelyből többek között megszületett az új „Tüzet hozzál, Békét szíts” című albumuk.
A Tüzet hozzál, Békét szíts, mint idézet már az előző REVIVED albumon hallható és a Who U R című klipes nótájukból is ismerős lehet.
A csapat frontembere, Trap Kapitány, többször hangsúlyozta: „Maszkos megjelenésünkkel a különböző egyéniségek felvállalását, a zúzós hangzás pedig a virágzást megelőző tüzet szimbolizálja, ezért a lemeznév már előremutatóan jelzi, hogy most egy virágzó, az eddigieknél letisztultabb, poposabb korszakunkat szeretnénk a nagyérdemű elé tárni.”
A srácok az új album dalaiban mindenről levették a torzítót, a tört dobokat egyenesre fésülték, az angol szövegeiket magyarra váltották, üzeneteiket pedig a lehető legszélesebb réteget szeretnének megfogni. „A korábbiaknál hétköznapibb témákat dolgoztunk fel, hogy minél többen tudjanak azonosulni azokkal. Elég sok szerelmes dal született például” – árulta el Trap kapitány.
A Tóth Gabival egy párt alkotó frontembert természetesen a saját élete is befolyásolja, amikor dalokat ír. „A szerelmes számokba sok negatív élmény is beleszövődött, ezek természetesen a múltamból származnak, a pozitív üzenetek pedig a jelenből. Érdekes, hogy leginkább az időjárás és az aktuális hangulatom van hatással a dalokra” – mondta az énekes, hozzátéve, hogy továbbra is maszkban jelennek meg a nagyközönség előtt, igaz, ezeket folyamatosan tökéletesítik.
„Az, hogy a közönség már látott maszk nélkül is, semmit sem befolyásol. A Tha shudras formációval mindig jelmezben állok a színpadra” – mondta Trap kapitány.
Ismerve a hiphop, funky és a pop népszerűségét Magyarországon már most borítékolható, hogy aki bármelyik dalt meghallja a 10-ből, annak az rögtön a kedvence lesz.