in

Majka szerelmes dalával kezdi a népszerű vokalista

Kollányi Zsuzsit bár a szakma ismeri már évek óta, a nagyközönség számára az igazi áttörést a Majkával közösen előadott Eléglesz című dal hozta meg, a klipet már több mint 4 millióan nézték meg január óta.

A vokalistaként is dolgozó énekesnő úgy gondolta itt az ideje, hogy szólóban is megmutassa magát.

Szerelmes vagyok

A bemutatkozó dalának munkálatai zajlanak, sőt a napokban már az első önálló klipjét is leforgatta.

“Hasonlóan szerelmes dal lesz, mint az Eléglesz, azaz a szerelemnek nem a legkellemesebb oldalát fogja meg. Gyakorlatilag az a várakozással teli, kicsit frusztrált, folyamatosan a másikra váró, de nem teljesen beteljesedett, ám azért mégis szerelmes vagyok típusú életérzést próbálja átadni. Szerintem a fiúk és a lányok is magukénak érezhetik, ráadásul szöveg tekintetében – amit Majka írt – teljesen uniszex a témája. Ez a dal az Eléglesz előéletének tekinthető.” – mondta Zsuzsi a haon.hu-nak.

 

Várjuk a véleményed

Csobot Adél: “Csak nyeltem nagyokat”

Árpa Attila véget vett a találgatásoknak