in

Hosszú Katinka anyukája könnyeivel küszködve nyilatkozott

Három olimpiai arany-, egy ezüstérem és egy világcsúcs után sem pihen az úszó Hosszú Katinka, aki még Rióban belevág következő négyéves tervébe.

A 27 éves bajai sztár ugyanakkor először családjával szeretne tölteni rövid időt, a helyszínen ugyanis mindeddig csak egy-egy futamot követően volt néhány közös pillanatuk.

“Amikor nyert, egy puszi vagy egy ölelés erejéig tudtunk pár szót váltani egymással” – mondta az MTI újságírójának az exkluzív sajtóbeszélgetésen Bakos Barbara, az immáron háromszoros olimpiai bajnok édesanyja, aki lányával közösen az ötkarikás játékok nemzetközi támogatója, a P&G által indított “Köszi, Anyu!” elnevezésű kampány nagykövete.

Fájt legbelül

A kampány az anyák nélkülözhetetlen szerepére hívja fel a figyelmet, és arra helyezi a hangsúlyt, hogyan lehet a gyermeket sikeres életre nevelni.

“Csodálatos érzés volt, rendkívül büszke vagyok a lányomra, teljesen meg vagyok hatódva. Nagyon vártuk már, és szurkoltunk neki, hogy először legyen meg az érem, de hogy ez ilyen jól sikerült, mindent felülmúlt” – mondta könnyeivel küszködve a büszke szülő.

“Imádom nézni otthon is a sportot, de hogy ezt itt a helyszínen közösen élhettük át, hogy abban a pillanatban részesei lehettünk ezeknek az élményeknek, az még fantasztikusabbá, csodálatosabbá teszi” – jegyezte meg Bakos Barbara, majd hozzátette, a családnak ugyan alkalmazkodnia kellett, de tisztában voltak vele, mi miért történik.

“Tudtuk, hogy ő és férje, Shane keményen küzdenek, minden percük be osztva, tudatosan végzik a munkájukat, ezáltal óhatatlanul is a háttérbe szorultunk. Fájt legbelül, hogy a sok utazás miatt, ami része volt a speciális felkészülésnek, nem tudtunk beszélni, de így volt ez jó.”

Várjuk a véleményed

Korda György nagy meglepetést okozott

Demcsák Zsuzsa nem kertelt: “Szeretném elmondani, leírni, hogy…”