Szörnyű tragédia rázta meg az országot.
Egy vonatvezető jelentette a tragédiát: a MÁV közleménye
A MÁV tájékoztatása szerint a holttestet egy Kiskun InterRégió vonat mozdonyvezetője vette észre, aki azonnal jelentette az esetet. Az érintett vágányt ezt követően kizárták a forgalomból, de a vonat, amelynek vezetője a bejelentést tette, nem állt meg, hanem folytatta útját. A vasúttársaság hangsúlyozta, hogy az adott vonat nem volt érintett a balesetben, és a haláleset pontos körülményei továbbra is ismeretlenek.
„Kiskunfélegyháza állomástól közel egy kilométerre Kecskemét irányába az egyik Kiskun InterRégió mozdonyvezetője 8 óra előtt nem sokkal jelentette, hogy a másik vágányon egy holttestet látott, ezt követően az érintett vágányt kizárták a forgalomból. A haláleset körülményei nem ismertek. A mozdonyvezető tovább folytatta útját, az általa vezetett vonat nem volt érintett a balesetben. Az áldozat hozzátartozóinak részvétünket fejezzük ki” – álll a MÁV közleményében.”
Forrás: https://blikkruzs.blikk.hu/

