Csonka András őszintén nyilatkozott Sándor Andrásnak.
– Elérkeztünk egy újabb sarkalatos ponthoz az életedben.
– Igen… A másik szőnyeg alá söpört probléma a magánéletem. Ha most újrakezdhetném, egészen máshogyan kezelném. Nem tenném az utolsó helyre. Nem tudtam soha lehiggadni, s talán megbecsülni sem azokat, akik akartak engem.
– Most már késő?
– Néha így érzem, néha úgy. Egész életemben hajszoltam a szerelmet, de nem találtam meg azt a fajta szerelmet, amire igazán vágytam. Egy pszichiáter azt mondta, sokszor úgy képzelem el az élet dolgainak alakulását, mint egy tündérmesét. És amit elképzelek a múltammal kapcsolatban bajnak, az valójában nem baj. Mesék nincsenek. Mindenki életében vannak bajok, amivel küzd, bár mást látunk a felszínen.
A magánéletemet másképpen kezelném már. Eddig a szőnyeg alá söpörtem, most már azon múlik, találkozol-e olyannal, akiért érdemes áldozatokat hozni. Egy bizonyos kor után már nagyon nehéz, mert tele vagy rigolyákkal. Már nem tudod a dolgot úgy működtetni, mint húszéves korodban.
– Pedig azt mondtad, szeretsz egyedül lenni…
– Igen, de kell valaki, akivel megélsz dolgokat.
Nem lehetek eléggé hálás a sorsnak, hogy a mai napig nem tudok olyan kis településre menni, ahol ne tudnák, ki vagyok. Ez nagy kegy az élettől. De a magánéleted szempontjából hátrány. Erős hátrány az igazi mély kapcsolatokra. A komoly embereket ez taszítja. Mondd, Andrásom, 35 év felett egyáltalán hol tudsz ismerkedni?
– Mondjuk az interneten.
– Igen, de az a legtöbb embert taszítja. Ami persze butaság. Mi a többi alternatíva? Romkocsmákban, pubokban, diszkókban? Nehéz ez… De ne legyünk reményvesztettek, úgy érzem, jó irányba tartok, és ha megragadom, akkor most már nem fogom elengedni a boldogságom.
Forrás: melyinterjuk.hu
